A megunhatatlan linzerkarika

Nagyon szeretem ezt a süteményt, hiszen kevés hozzávalóból készül és mégis látványos, finom, omlós desszertet kapunk. Sokáig eláll légmentesen záródó dobozban, így már karácsonyra is készíthetjük.

Hozzávalók:

30 dkg liszt

20 dkg vaj

10 dkg porcukor

lekvár vagy mogyorókrém

linzer.jpg 

A lisztet a puha vajjal és a porcukorral összedolgozom. Először úgy tűnhet, hogy ez lehetetlen, de ahogy a vaj melegszik, szépen össze fog állni a tészta.

Amikor ez megtörtént, tegyük hűtőbe néhány órára.

Lisztezett deszkán nyújtsuk a tésztánkat 4-5 mm vastagra és kiszúró formával szaggassuk ki. Én szoktam szív és kerek formát is készíteni. Vajazott, lisztezett tepsiben 180 fokra előmelegített sütőben 12-15 percig süssük.

Ha kihűltek a sütik ragasszuk össze őket lekvárral vagy mogyorókrémmel.

Aki az islert szereti, ebből olyat is lehet gyártani. Az összeragasztott süteményeket borítsuk be olvasztott csokival és már isler is lett.

linzer_isler2.jpg

 További receptek itt.