Fahéjas körte dzsem

Ha már azt gondoltuk, hogy végeztünk a befőzésekkel, befőttek, lekvárok elrakásával, akkor rosszul hittétek, hisz most kezdődik a körte szezon. Ezt a fahéjas körte dzsemet semmiféleképpen ne hagyjátok ki. Igazi őszi-karácsonyi hangulatú, selymes lágy finomság és az elkészítése sem bonyolult. Tipp: Én az elrakott lekvárok felébe diót is szoktam tenni, így még finomabb és varázslatosabb lesz.

 

Hozzávalók:

1,5 kg körte

1 tasak 3:1 dzsemfix

15 ml folyékony édesítőszer

2 csapott evőkanál őrölt fahéj

1 tk. Citromsav

 

Elkészítés:

A körtét jó alaposan megmossuk, meghámozzuk, egy részét felkockázzuk és félre tesszük a többit botmixerrel pürésítjük, majd a kockázott gyümölcsöt is hozzáöntjük. Az adott mennyiséget kimérjük és egy magas falú főzőedénybe öntjük. A gyümölcspéphez hozzákeverjük a dzsemfixet és az édesítőt, majd nagy lángon, állandó kevergetés mellett felforraljuk. Forrástól számítva további 10 percig forrni hagyjuk, vagy amíg a kívánt sűrűséget el nem éri. A dzsemet merjük bele az előkészített üvegekbe, jól zárjuk le a tetejüket és állítsuk fejjel lefelé 5-10 percre.

20150819korte7.jpg