Ínyenc bableves

Nagyon szeretem ezt a levest, hiszen laktató, sűrű, igazi téli étel. Önmagában is megállja a helyét, ha bagettel, vagy pirítóssal fogyasztjuk.

Hozzávalók:

- 1 nagyobb fej vöröshagyma

- 2-3 gerezd fokhagyma

- 20 dkg kockázott bacon

- 2-3 sárgarépa

- 2 fehérrépa

- 2-3 burgonya (plusz tehetünk bele zellert, karalábét, kis darab kelkáposztát, ki hogy szereti)

- 2 kisebb vagy 1 nagy konzerv apró fehér bab

- só, bors, ecet

- 2-3 leveskocka

- 2 ek. liszt

- 2-3 ek. tejföl - el is maradhat

bableves_erdokerulo.jpg

A hagymákat és a zöldségeket pucoljuk meg. A burgonyát kockázzuk fel, a sárgarépát és a fehérrépát vágjuk karikákra. A vöröshagymát szeleteljük apróra, majd kevés olajon kezdjük el pirítani. Amikor már szép üveges adjuk hozzá a kockázott bacont és pirítsuk aranybarnára. Ezután mehet bele az apróra vágott fokhagyma és a zöldségek. Rövid ideig dinszteljük őket, majd adjuk hozzá a lisztet és keverjük el. Öntsünk fel apránként vízzel, vigyázva, hogy ne csomósodjon össze. Tegyük bele a leveskockákat, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

Főzzük készre a zöldségeket, majd adjuk hozzá a babot. Forraljuk össze és tegyünk hozzá ecetet.

Tálaláskor adhatunk hozzá tejfölt, hogy még krémesebb és sűrűbb legyen, valamint apróra vágott petrezselyemmel díszíthetjük.

További érdekességeket itt olvashatsz.