Lángos variációk

Családom nagyon szereti a lángost. Olajban vagy sütőben sütve szinte mindegy, akárhogy készül, elfogy az összes. Mivel egyszerre nagyobb adagot szoktam begyúrni, ezért több napig ehetjük. Hűtőben akár 10 napig is eláll.

Hozzávalók:

50 dkg liszt

1 dl tejföl

2,5 dl tej

2 dkg élesztő (lehet szárított is, ilyenkor a csomagoláson ajánlott mennyiséget használjuk)

1 tk. cukor

ízlés szerint só

Langyos tejben keverjük el a cukrot, majd futtassuk fel benne az élesztőt.

Amikor szépen feljött az élesztő egy nagyobb tálban keverjük jól el az összes hozzávalót. Néhány percig dagasszuk, majd fedjük le és pihentessük legalább két órát a hűtőben.

Hevítsünk annyi olajat, melyben tudnak úszni a lángosok. Olajos kézzel tépjünk a tésztából, nyújtsuk, húzogassuk kerekre és süssük aranyszínűre. Ízlés szerinti feltéttel tálaljuk.

Amikor elkészült a kívánt mennyiség, tegyük vissza a hűtőbe a megmaradt tésztát a következő sütésig.

langos.jpg

Ha meguntuk az olajban készült verziót, süssük sütőben.

Ehhez szintén olajos kézzel vegyünk kisebb darabokat a tésztából, lapítsuk el. Kenjük meg mustárral, ketchuppal és helyezzünk rá egy kb. 3 cm darab virslit. Bugyoláljuk be és helyezzük olajozott tepsire. Mogyorókrémmel, lekvárral is megtölthetjük, ki mivel szereti.

180 fokra előmelegített sütőben süssük aranyszínűre.

langos_es_virsli.jpg

 

További receptek itt.