Gluténmentes, tejszínes-rebarbara leves
Nos, a rebarbara az egyik kedvenc fanyar ízű növényem. Ugyan zöldség, de még is gyümölcsként bánunk vele. A rebarbarának nem a termését, nem is a levelét, hanem a szárát fogyasztjuk. Zsenge állapotban nyersen is ehető, de számtalan felhasználási módja létezik. Csinálhatunk belőle szörpöt, kompótot, lekvárt vagy mártást, ragut, illetve tehetjük süteményekbe is. Az eper különösen jól passzol hozzá.
Hozzávalók:
1 csomag rebarbara
4 evőkanál cukor
2 dl főzőtejszín
1 teáskanál fahéj
1 mokkáskanál szegfűszeg
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
1 marék pisztácia
Tejszínhab a tetejére
Elkészítés:
A rebarbara mindkét végét vágjuk le, és éles késsel, vékonyan távolítsuk el a külső héját. Mossuk meg, és lereszeljük. A rebarbarát tegyük egy lábosba. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi jól ellepi, majd fűszerezzük ízlés szerint cukorral, sóval, fahéjjal, szegfűszeggel és vaníliával. Főzzük körülbelül 25 percig, majd, amikor puha, öntsük hozzá hőkiegyenlítéssel a tejszínt. Enyhén forraljuk össze. Végül, tejszínhabbal díszítjük, és aprított pisztáciával megszórjuk.