Falatom

2019.ápr.20.
Írta: Falatom Szólj hozzá!

Húsvéti rózsakalács

A rózsakalács, ínycsiklandozó illatú, ropogós és mutatós finomság a Húsvéti asztalra. Készítsétek el Ti is bátran, és kápráztassátok el a családot. Mindenkinek jó készülődést, és Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!  

 

Hozzávalók:

50 dkg liszt

2,5 dkg friss élesztő

2 tojássárgája

5 dkg cukor

2 dl langyos tej

5 dkg olvasztott vaj

1 csipet só

 

Elkészítés:

A lisztet dagasztótálba szitáljuk. A közepébe mélyedést készítünk, és beleöntjük a tejet. Az élesztőt belemorzsoljuk, megszórjuk a cukorral. 15 percig pihentetjük. Beletesszük a többi hozzávalót is, és kidagasztjuk. Lefedve, langyos helyen a duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkára borítjuk, és 3 mm vékonyra nyújtjuk, majd 12 cm átmérőjűformával korongokat vágunk ki belőle. A leeső részeket összegyúrjuk, kevés pihentetés után ismét szaggatjuk. 3 korongot sorban egymásra rakunk úgy, hogy kissé fedjék egymást. A rövidebb oldal felől feltekerjük, és óvatosan meghengergetjük a táblán. Az így kapott rudat középen kettévágjuk, és a vágással lefelé a sütőpapírral bélelt formába, egymástól 2 cm távolságra rakjuk a rózsákat. Így járunk el az összes koronggal. A kalácsot langyos helyen 25 percet kelesztjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.

husveti_rozsakalacs_5f0365628b919c9d4eed263bcfd6ed3b.jpg

Ropogós,kenyértésztában sült csülök

Itt a Húsvét Hétfő, a locsolkodás napja. Varázsoljuk el ezzel az Isteni Kenyértésztában sült csülökkel, betérő vendégeinket. Hölgyek, szép napot Nektek és sok locsolót!

Hozzávalók:


60 dkg finomliszt

3 dkg élesztő

3 dl langyos víz

1 teáskanál só

A csülökhöz:

2 db sertéscsülök

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 db paradicsom, paprika

5 dkg zsír



Elkészítés:

A lisztet kissé felmelegítjük. A közepébe kialakított mélyedésbe beletesszük az élesztőt és langyos vízzel elkeverjük, majd 30 percig hagyjuk kelni. Ezután addig dagasztjuk a tésztát, míg az az edény falától elválik. Ekkor a tetejét meghintjük liszttel, konyharuhával letakarjuk és meleg helyre téve kb. egy 3/4 órát kelesztjük. A csülköket előző napon besózzuk. A sütés előtt fokhagymával bedörzsöljük és félbevágott hagymával, felszeletelt paradicsompaprikával együtt, kevés zsírt alátéve megsütjük. Amikor a hús megpuhult, a csontot kiemeljük. A megkelt kenyértésztát kinyújtjuk, közepére tesszük a kicsontozott, ízes csülköt. Beburkoljuk a tésztával, és sütőbe téve kb. 50-60 perc alatt megsütjük. Melegen felszeletelve tálaljuk.

kenyertesztaban-sult-csulok-696x696.jpg

Nagymamám kukoricaprósza receptje

A kukorica prósza készítése pofonegyszerű, és kevés munkát igényel.  A prósza olyan, mint egy igazán jó piskóta: könnyű és lágy. Az igazi prószát házi tejből készült aludttejjel készítik, de az az igazság, hogy ez sima bolti kefirrel is mennyei. A nagymama házi szilvalekvárja elmaradhatatlan hozzávalója ennek a süteménynek.

Hozzávalók:


220 g kukoricaliszt

6 g sütőpor

2 db tojás

3 ek. cukor

20 g vaníliás cukor

1 csipet só

1 db citrom reszelt héja és leve

330 g kefir

70 g olvadt vaj

A tetejére:

Ízlés szerint sűrű szilvalekvár


Elkészítés:

Előmelegítjük a sütőt 200 C fokra. A tojást kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral. Tegyünk bele egy csipet sót, majd adjuk hozzá a citrom reszelt héját, levét és a kefirt. Alaposan keverjük össze, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat. A kukoricalisztet keverjük el a sütőporral, majd folyamatosan kevergetve öntsük a masszához. Egy sűrűn folyó tésztát fogunk kapni. Öntsük egy zsírpapírral kibélelt kb. 20×30-as tepsibe, a tetejére tegyünk szilvalekvárt és süssük meg 200 C fokon, kb. 30 perc alatt.

kuko.JPG

Karfiolos raguleves, sertéstarjából

A raguleves már önmagában egy Isteni finom, laktató leves, de még egy kis zöldséggel és plusz fűszerrel megbolondítva, még különlegesebbé tehetjük.


Hozzávalók:

40 dkg sertéstarja

1 vöröshagyma

1 zöldpaprika

1 paradicsom felaprítva

őrölt fekete bors

1 l húsalaplé

1 csapott kávéskanál őrölt gyömbér

3 evőkanál tejföl

1 evőkanál liszt

1 dl hideg víz

1 sárgarépa

1–2 szál zeller zöld

1 kisebb karfiol

1 evőkanál zsír

1 csokor petrezselyemzöld

 

Elkészítés:

A tarját és a megtisztított sárgarépát kisebb kockákra vágjuk. A felaprított vöröshagymát a zsíron megdinszteljük, rádobjuk a húst és a répát. Néhány percig kevergetjük, közben borssal és gyömbérrel ízesítjük. Sózzuk, hozzáadjuk az apróra vágott paprikát, paradicsomot, felöntjük kevés vízzel, lefedjük, és addig rotyogtatjuk, amíg a hús majdnem puha nem lesz (25-30 perc).

Belekeverjük előbb a lisztet, majd a tejfölt, beleöntjük a vizet, és az egészet jól elvegyítjük. Hozzáöntjük az alap levet, és felforraljuk a levest. Beletesszük a karfiolt, a zeller zöldet, ha szükséges, után ízesítjük, és készre főzzük. A zellerlevelet eltávolítjuk, és a levest forrón, petrezselyemzölddel meghintve tálaljuk.

karfiolos_tejszines_repas_leves.jpg

Mézes-szezámos csirkefalatkák

Egy finom szezámmagos csirke ebédre vagy vacsorára tökéletes fogás. Lepd meg párodat és készítsd el otthonra ezt a finom kínai ételt.


Hozzávalók:

1 teáskanál növényi olaj

4 db csirkemell filé

A szószhoz:

Negyed csésze szójaszósz

Negyed csésze méz

2 evőkanál ketchup

Másfél evőkanál fokhagyma

15 dkg szezámmag

 

Elkészítés:

Az előkészített csirkemellet felkockázzuk és 10 perc alatt süssük át serpenyőben, egy kis olajon. Közben egy tálban keverjük el a szójaszószt a ketchuppal, a mézzel és a zúzott fokhagymával. Ha ez megvan, öntsük hozzá a csirkéhez és hagyjuk, 10 percig rotyogni ebben a lében. Amint a csirke teljesen megpuhult, zárjuk el alatta a gázt és szórjuk meg szezámmaggal. Kedvünk szerinti körettel tálaljuk.

mezes_fokhagymas_csirke_thecomfortofcooking_com_2016.jpg

süti beállítások módosítása