Falatom

2018.már.18.
Írta: Falatom Szólj hozzá!

Krumplis tészta sütve

Klasszikus recept újragondolása. A legjobb része a hagyományos krumplis tésztának az enyhén pirult tészta, krumpli párosa. Ebben bőven akad belőle.

Hozzávalók:

- 3 dkg füstölt csemegeszalonna

- 2 vöröshagyma

- 60 dkg burgonya

- 1 ek. őrölt pirospaprika

- só, bors

- 1 zöldpaprika

- 1 paradicsom

- 40 dkg friss tészta ( vagy 30 dkg száraz lasagne tészta)

A szalonnát pirítsuk le, majd zsírjában dinszteljük üvegesre az apróra vágott vöröshagymát. Adjuk hozzá a felkockázott burgonyát, szórjuk meg a fűszerpaprikával, sózzuk, borsozzuk. Tegyük bele az apróra vágott paradicsomot és paprikát is.

Öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és főzzük addig, míg a burgonya megpuhul. Az egészet törjük át krumplinyomóval. (ha túl sűrű, adjunk hozzá vizet)

A friss tésztát vágjuk lasagne méretűre és béleljünk ki vele egy hőálló edényt. (Száraz tészta esetén főzzük elő a tésztát, és úgy tegyük a forma aljára.)

Erre kanalazzunk a krumplis töltelékből, majd újra tésztaréteg következik. Addig folytassuk ezt, míg minden hozzávaló el nem fogy. A lényeg, hogy felülre burgonya kerüljön, így nem ég meg a tészta.

krumplis_teszta.jpg

180 fokra előmelegített sütőben fél óra alatt elkészül.

Savanyúsággal kínáljuk.

További receptek itt.

 

Rizsből desszert - sült puding

Nagyon egyszerű recept következik. Ráadásul kevés hozzávalóból, isteni finom édességet készíthetünk. Gyors, olcsó, édes. Kell ennél több?

Hozzávalók:

- 12 dkg rizs

- 20 dkg cukor

- 1 l tej

- 1 kiskanál vanília kivonat

- 2 ek. kukoricakeményítő

Mossuk meg a rizst és áztassuk be 5 dl vízbe. Amikor a vizet magába szívta, adjuk hozzá a tejet, cukrot, vaníliát és alacsony lángon folyamatos kevergetés mellett 25-30 percig főzzük.

Keverjük el kevés vízzel a keményítőt és adjuk a rizshez, majd további 4-5 percig forraljuk.

rizspuding-40815-1.jpeg

Vegyük le a tűzről és kanalazzuk az édes rizst hőálló formákba. 220 fokra előmelegített sütőben (grill) addig süssük, míg megpirul a teteje.

Lekvárral, vanília vagy karamell öntettel ellenállhatatlan.

További érdekességek itt.

 

 

 

Tojásleves kicsit másképp

A cím elég félrevezető lehet, hiszen nem kicsit más ez a recept, mint a megszokott tojásleves, hanem nagyon. Gyömbéres, fahéjas, szójaszószos élvezet. Imádom ezeket a fűszereket.

Hozzávalók:

- 4 csésze csirkehúsleves

- 1 ek. + 1 tk. étkezési keményítő

- 3 nagy tojás

- 1/2 ek. szójaszósz

- 1/2 friss gyömbér

- 1/2 tk. bors

- 1 egész fahéj

- 1/2 tk. szezámolaj

Keverjük bele a húslevesbe az 1 evőkanál keményítőt, majd forraljuk fel. Tegyük bele az egész fahájat és az egész gyömbért, ízesítsük szójaszósszal és borssal. Alacsony lángon forraljuk főzzük 15 percig.

Vegyük ki a fahéjat és a gyömbért a levesből, kóstoljuk meg és ízesítsük ízlés szerint sóval, borssal.

Egy kisebb tálban keverjük el a tojásokat a maradék étkezési keményítővel. Keverjük meg a leves és folyassuk lassan bele a tojásos keveréket.

1-2 perc után vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a szezámolajat és tálaljuk.

tojasleves.jpg

További receptek itt.

Igazi klasszikus - rántott csirkemellfilé zöldfűszerbe forgatva

Nem lehet megunni a rántott husit. Kevés változtatással a megszokottól eltérő ízélményben lehet részünk. Tálalhatjuk rizzsel, bulgurral, sült krumplival, ki mivel szereti.

Hozzávalók:

- 50 dkg csirkemellfilé

- 15 dkg liszt

- 3 tojás

- 20 dkg zsemlemorzsa

- 2 ek. durvára vágott kakukkfű

- 1 ek. durvára vágott rozmaring

- 1 ek. apróra vágott petrezselyem

- olaj

A hússzeleteket kicsit klopfoljuk ki, majd sózzuk meg.

Verjük fel a tojásokat egy tányérban, egy másikba tegyük a lisztet, a harmadikba pedig a fűszerekkel elkevert morzsát. Hempergessük meg a húsokat a lisztben, a tojásban, végül a morzsában.

Forró olajban süssük aranysárgára.

csirkemell_zoldfuszeres_panirban.jpg

További érdekességek itt.

 

Az egyszerű és nagyszerű - Mákos Guba

Szerintem nincs olyan ember, aki ne tudná mi a mákos guba. Ha gyors, egyszerű desszertre vágyunk, tökéletes választás.

Hozzávalók:

- 6 dl tej

- 5 dkg vaj

- 1 csomag vaníliás cukor

- 8 szikkadt kifli

- 15 dkg darált mák

- 1/2 kiskanál őrölt szegfűszeg

- 1 kiskanál reszelt citromhéj

- 10 dkg porcukor

- 3 ek. méz

A tejet a vajjal, vaníliás cukorral forraljuk fel öntsük a felkarikázott kiflikre. A tálat rázogassuk meg, hogy minden kifli fel tudja szívni a tejet.

A mákot keverjük el a szegfűszeggel, citromhéjjal, porcukorral és hintsük a kiflikre. Keverjük óvatosan össze és tegyük az egészet egy hőálló tálba.

Csorgassuk meg a mézzel és 180 fokra melegített sütőben pirítsuk meg a tetejét.

makos_guba_1.jpg

További érdekességek itt.

 

süti beállítások módosítása