Falatom

2019.dec.02.
Írta: Falatom Szólj hozzá!

Bajor sörös sertés sült, édesburgonyával és paszternákkal

Egy igazi férfias, kiadós őszi vacsora. A Bajor sült is önmagában egy mennyei, ízletes étel, de ezekkel a fűszerekkel tovább fokozva, mindenkit levesz a lábáról. Kiválóan bele illik akár a Karácsonyi menüsorba is, és még másnap hidegen reggelire is tökéletes.

 

Hozzávalók:

Húshoz:

1,5 kg bőrös karaj

Őrölt szegfűszeg

0,5 l barna sör

1 közepes méretű hagyma, negyedbe vágva

3 édes burgonya, dörzsölve, kockákra vágva

2 paszternák, dörzsölve, kockákra vágva

3 db fahéjrúd

1 csillagánizs

2 halmozott evőkanál mustármag

Mártáshoz:

1 ek áfonya dzsem

1 evőkanál Dijon mustár

Só, bors ízlés szerint

 

Elkészítés:

Melegítsük a sütőt elő 175 ° C-ra. Mossuk meg húsunkat, majd irdaljuk be a bőrét, a képen láthatóan.  Keverjük össze a szegfűszeget 2 teáskanál sóval és dörzsöljük be a hasított részekbe, attól függően, hogy a hús felületére szükség lehet-e még több sóra. Helyezzük a húst egy mély tepsibe bőrével felfelé és pároljuk a sütőben lefedve fél órát. Vegyük ki a sütőből, öntsük rá a sört a húsra, és rakjuk a tepsibe a negyedre vágott hagymát, kockára vágott édesburgonyát, paszternákot. Szórjuk meg mustármaggal, adjuk hozzá a fahéj rudakat és a csillagánizst is, majd pároljuk tovább, letakarva 30 percen át. Vegyük ki a tepsit a sütőből, ötsük külön egy kis edénybe le, a meglévő sörös, fűszeres pecsenye levünket, amihez adjuk hozzá az 1 evőkanál dzsemünket, illetve a dijoni mustárt, majd ízesítsük sóval és borssal és alaposan forraljuk össze. Ha sűrűbb mártást szeretnénk, forraljuk tovább. Ha a karaj bőre nem elég ropogós tegyük vissza a sütőbe, és pirítsunk rá. Ha kész a mártás, és a hús is, amit pihentetés után szeleteljük. Tálaljuk tányérra a sült zöldséggel, és az ízes mártásunkkal.

porkroast3.jpg

Lila káposzta krémleves

Vörös káposztából nem csak párolt káposztát készíthetünk, hanem nagyon finom és különleges krémlevest is, ami méghozzá tej, liszt és húsmentes is. A receptben sima burgonya szerepel, de aki merészebb, készítheti lila édes burgonyával is. A vörös káposztában rengeteg a C-vitamin található, akár 6–8-szor is több C vitamint tartalmaz, mint a fehér káposzta. Ősszel mindenképp fogyasszunk belőle sokkalta többször mivel, segít kiüríteni az ízületekben felhalmozódott méreganyagokat, gyulladáscsökkentő hatású, serkenti a májműködést és a benne található enzimek meggátolják a rákos sejtek szaporodását. Arról nem is beszélve, hogy zöld hályog esetében javítja a látást, rendkívül magas vastartalommal rendelkezik és csökkenti a magas triglicerint és  koleszterinszintet is.


Hozzávalók:


500 g lila káposzta

350 g burgonya

80 g fehér hagyma

750 ml zöldségleves

Ízlés szerint só, bors

Extra szűz olívaolaj

 

Elkészítés:

Öblítse le a káposztát, távolítsuk el a sérült külső leveleket és a keményebb fehér bordát, majd vágjuk vékony csíkokra. Hámozzuk meg a burgonyát, mossuk meg, majd daraboljuk apró kockákra. A megtisztított hagymát, finomra vágjuk és egy nagy serpenyőben egy kevés olívaolajon megdinszteljük. Amikor megpirult, adjuk hozzá a káposztát és a burgonyát. Ízesítsük sóval, őrölt borssal. Keverjük össze jól, majd főzzük körülbelül 30 percig alacsony lángon. Ez idő elteltével adjuk hozzá az alaplevet és forraljuk még alaposan össze. Miután alaposan megfőtt minden, és össze értek az ízek turmixoljuk le a levesüket, krémes állagúvá. Tállásnál friss apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk.

img_4677.jpg

Ropogós rántott Tofu

A tofut szójatej megaltatásával és a visszamaradt „túró” összenyomásával készítenek. Magyarul szójababsajtnak is nevezik. Kínai konyha alapvető élelmiszere és hagyományosan része a japán, koreai és a délkelet-ázsiai országok konyhájának. Mára az egész világon széles körben elterjedt, magas fehérjetartalma miatt főleg a vegetáriánusok, vegánok étrendjében foglal el fontos szerepet. A tofu alapvetően íztelen és szagtalan, de jól átveszi egyéb élelmiszerek és fűszernövények ízét, ezért édes és fűszeres ételek elkészítésére egyaránt alkalmas. Változatosan felhasználható, egyes fajtái nyersen fogyaszthatók, de lehet sütni, főzni, párolni, fűszerezni, illetve levesekbe is kedvelt betét. Én rántva készítettem most el Nektek, és itthon mennyei Buffalo szószt csináltam hozzá, és salátával tálaltam.

 

Hozzávalók:

1 extra kemény tofu

6 evőkanál kukoricakeményítő

1/4 csésze növényi tej

2 csésze panko morzsa

2 evőkanál olívaolaj

1/2 teáskanál paprika

1/2 teáskanál sót

Frissen őrölt fekete bors

1 evőkanál aprított petrezselyem

 

Elkészítés:

Rendkívül kemény tofu használata esetén nyomkodjuk ki a vizet belőle. Vágjuk a tofut 6 táblára, és tekerjük be papírtörlő. Helyezzünk néhány súlyt a becsomagolt tofu fölé, például egy nehéz öntöttvas serpenyőt. Hagyjuk kb. 20-30 percig, hogy a benne lévő víz kipréselődjön. Vágjuk a tofu táblákat, 3 cm vastag rudakká majd helyezzük az egyik tálba a kukoricakeményítőt a második tálba a növényi tejet, és a harmadik tálba pedig a morzsát, és panírozzuk be a tofu rudakat. Helyezzük kiolajozott sütőlapra és 220 fokon kb 20 percig süssük szép piros ropogóssá őket. Salátával, ízlés szerinti szósszal, mártogatóssal tálaljuk.

buffalotofu-1.jpg

Karfiol tábornok módra

A tábornok módra egy igazán különleges karfiolból készült köret, ami liszt, tej és húsmentes. Vegetáriánusok, vegánok nagy kedvence. Nyáron nyársra húzva is elkészíthetjük, sütőben és akár grillezve.

 

Hozzávalók:

 

1 fej karfiol

2 evőkanál repceolaj

1 evőkanál kukoricakeményítő

1 evőkanál szójaszósz

4-6 magot tartalmazó és szárú szárított piros chili

1 szál apróra vágott újhagyma

10 dkg pirított szezámmag

 

Elkészítés:

A megmosott, megtisztított karfiolt, apró rózsáira szedjük, majd forrásban levő, sós lobogó vízben kb. 5 perc alatt előfőzzük. Leszűrjük, hűlni hagyjuk. Kiolajozott tepsibe tesszük. Majd összekeverjük egy kis tálba a repceolajat, a kukoricakeményítőt, a chili-t és a szójaszószt és kenegessük rá a karfiolrózsákra, végül szórjuk meg a pirított szezámmaggal és az apróra vágott újhagymával.180 fokon 20-25 perc alatt süssük,készre,aranybarnává.

korean-popcorn-cauliflower-recipe-921.jpg

 

Fűszeres banános fordított

Gyorsan, könnyen elkészíthető őszies desszert, ami nem csak nagyon mutatós, hanem mennyei finom is. Tipp: Juharsziruppal meglocsolva még tökéletesebb az íze. Bátran fűszerezzük készítés közben a masszánkat, mivel a banán édessége vesz el az erőteljes ízekből.

 

Hozzávalók:

 

175 g joghurt

7+1 dkg vaj

2 ek. Porcukor

14 dkg cukor

4 banán

2 tojás

14 dkg liszt

8 dkg darált dió

Őrölt szegfűbors ízlés szerint

1kk. sütőpor

1kk. szódabikarbóna

Fél citrom leve

 

Elkészítés:

A sütőt 160 fokra előmelegítjük. A formát sütőpapírral kibéleljük, 1 dkg vajjal megkenjük és egyenletesen rászitáltjuk a porcukrot. A lisztet, a diót, a szegfűborsot, a sütőport és a szódabikarbónát egy tálba elkeverjük. A vajat kézi mixerrel habosra keverjük a cukorral, hozzákeverjük a villával pürésített banánt, egyenként az egész tojásokat, és rászitáljuk a száraz hozzávalókat. Egynemű masszává forgatjuk, keverjük és joghurttal lazítjuk. 3 banánt meghámozzuk, lapjában félbevágjuk és a vágott felületet megkenjük a citrom levével. Lefele fordítva a formába rendezzük, rákanalazzuk a tésztát és óvatosan elegyengetjük. 35-40 perc alatt készre sütjük. Kicsi hűlés után rácsra kifordítottam, így hűlt ki teljesen, majd olvasztott csokoládéval tálaljuk.

p1080361.JPG