Töltött édesburgonya

Nagy rajongója vagyok az édes burgonyának. Sokféleképpen szoktam elkészíteni, de most ezt a ropogós, töltött, krémes finomságot hoztam el Nektek! Az édesburgonya a kicsit sós baconnel, és sajttal nagyon jól harmonizál együtt. Sütőbe vele!

Hozzávalók:

Hozzávalók:

4 db nagyobb édesburgonya

60 ml tej

nagyobb csipet só

őrölt bors ízlés szerint

200 g reszelt sajt (cheddar vagy mozzarella a legjobb)

4 szelet bacon szalonna 

tejföl a tálaláshoz


Elkészítés:


Melegítsük elő a sütőt 210 fokra. Egy nagyobb sütőformát béleljünk ki sütőpapírral.
Szurkáljuk meg villával az előkészített, megmosott burgonyákat, majd süssük 40-45 percig, amíg meg nem puhulnak, utána csökkentsük a hőfokot 180 fokra.Hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd vágjuk félbe hosszanti irányban.Egy kanál segítségével kaparjuk ki az édesburgonya húsának nagy részét, úgy, hogy egy vékony réteg maradjon csak a héjában, amiket locsoljunk meg óvatosan egy kis olíva olajjal, majd süssük tovább 10 percig.
A kikapart belső részt keverjük össze tejjel, sóval, borssal és a reszelt sajttal, majd ezt a keveréket töltsük vissza az édesburgonya héjakba. Tegyünk rá egy kanál tejfölt, és szórjuk meg apróra vágott bacon darabokkal , és süssük 15-20 percig tovább.

Tálaláskor szórjuk meg frissen vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel és tejföllel kínáljuk.

Még egy batátás receptet találhatsz itt


edesburgika.jpg